Pálmai Dezső

       Pálmai Dezső  -  A fényről

 

 Megkérdezte a gyermek a Mindenhatót:

-        -   Mond Mindenható, láttad az újszülöttet,

 kinek szeme rámcsudálkozott, ajka rámnevetett?

-         -  Láttam hát, mert én voltam az, ki őbenne megszületett: a szeretet!

 

-         Akkor miért hagytad, hogy meghaljon a kistestvérem,

  kilenchónaposan, lázálomban vergődve tehetetlen?

  Nem láttad, hogy sírtam, apám, anyám hogy kesergett?

-          - Láttam hát, mert én voltam az, aki meghalt ott, az élni nem tudó!

 

-           Mond Mindenható láttad azt a csodálatos férfit,

                   Aki erős volt, szelíd és szeméből sugárzott a szeretet;

                   Aki kenyeret adott a szegénynek, s boldoggá tett ezreket?

-           Láttam hát, mert én voltam az, ki győzött önmaga felett.

 

-           Akkor miért hagytad azt a másik embert,

                   Aki kardot rántott, mérget kevert, tüzet nyitott,

                   Megölt, kirabolt és letiport ezreket?!

-           Mert én voltam az, ki nem győzte le magában a gyűlöletet.

 

                    Mond Mindenható! Láttad a tavaszt amint rügyet fakaszt?

                    A szerelem nyíló virágát láttad-é…?

                    Láttad-é az örömkönnyeket, s a meghitt családi fészkeket?

-           Láttam hát, hiszen bennük az Élet én vagyok!

 

                    Akkor a földön a tengernyi szenvedést miért hagyod?

                    Beteget, éhezőt, magányost, hontalant megöl a fájdalom!

                    Nem látod az elhagyott gyermeket, s a földre hulló könnyeket?!

-           Láttam hát, hiszen a könny, s a megújuló élet is én vagyok.

 

                    Mond Mindenható, vajon engem – ki mindig csak kérdez – látsz-e?

                    …..

-           A Mindenható gyertyát gyújtott, fényénél meglátta önmagát,

                    Szeme ragyogott, és nagyon boldog volt, hogy kérdezni tudott.

 

                    /Pálmai Dezső/